Kvantumfluktuációk

Előszóként, aki nem ismeri a játékot, de el akarja olvasni ezt, annak egy kis összefoglaló:

http://www.playdome.hu/cikk/27277/mass_effect_pc

http://www.playdome.hu/cikk/27610/mass_effect_2_pc

http://www.playdome.hu/cikk/28066/mass_effect_3_pc

Mióta tudom, hogy létezik PC és tudom, hogy mi az, azóta imádom a számítógépes játékokat. Még csíra koromban haverokhoz jártam játszani, mert mi csórók voltunk és nem volt pénzünk PC-re. Néha anyukám munkahelyén is oda jutottam egy-egy géphez Prince of Persia-t játszani, de ez ritkább volt. Nyilván egy munkaadó sem nézi jó szemmel, hogy egy gyerek játszik a céges vason. :-)

Egyetemen meg kispóroltam diákhitelből/árvaságiból/ösztöndíjból egy saját gépet. Majdnem egy év kellett hozzá, de végül 19 éves koromra meglett az első saját PC-m. Nem volt egy csúcsgép, de jól elvoltam vele.

Addig is ismertem játékokat, de akkor nyílt ki igazán a világ. Először főleg RTS-ek érdekeltek, utána rájöttem, hogy igazából szeretem az FPS-t is. Utána rájöttem, hogy szeretem a TPS-t is, utána, hogy az RPG-ket is és végül, szerintem évekkel később, hogy szinte bármelyik játékot, ami jó.

A jó fogalma persze ebben az esetben teljesen szubjektív, kinek a pap, kinek a papné, ahogy mondani szokás. Meg persze ez is egy folyamat, amin végigmegy az ember. Először mindent kipróbáltam, volt olyan, hogy öt percet játszottam valamivel, utána jött a következő. Persze azokat a játékokat is sokat toltam, amiket régebben csíraként csak haveroknál tudtam játszani. Utána persze finomodott az ízlésem, valamint rájöttem, hogy az interneten utána lehet nézni egy játéknak, hogy a többieknek bejön-e vagy sem. Így már kezdett csökkenni azoknak a játékoknak a száma, amikbe belevágtam. Nem tudtám megszámolni, hogy eddigi életemben mennyi játékkal játszottam. Valószínűleg többel, mint kellett volna. Viszont azt, hogy mennyi játékot vittem végig, azt már könnyebben meg tudnám számolni talán. Azt meg, hogy melyik játékot vittem végig többször is, szinte már könnyedén.

Ezzel, és egy huszáros vágással, el is érkezünk az írás címében szereplő játékhoz. A Mass Effect nevével még Károlyis koromban találkoztam először. Ha jól emlékszem MikeReem és Sanyi voltak akkor a szobatársaim. Mintha valamelyik magyar játékos oldalon olvastam volna egy tesztet a játék konzolos verziójáról Mindenki csak áradozott róla, hogy ez mekkora jó játék, és hogy a Bioware megcsinálta és hogy jön PC-re.

Mint említettem, a játékos „karrierem” egy tanulási, fejlődési folyamatnak is tekinthető akár. A „mindent ide nekem”-től akkoriban már talán a „jó játékokkal játszanék” felé mozdultam el. A Bioware-ről akkoriban annyi rémlett, hogy Neverwinter Nights, meg hogy KOTOR. Mindkettő játékot nagyon szerettem, a KOTOR a végigjátszott kategóriában volt, a NWN pedig később került csak bele, de már akkoriban is elég sokat játszottam vele. Pár évvel később vittem csak végig, és azt hiszem azért, mert annak ellenére, hogy korábban is tetszett, akkor még nem értékeltem annyira a játékot. Minden esetre, ezekre az alapokra építkezve elkezdtem várni a Mass Effect PC-s portját is.

Miután megjelent, ki is próbáltam. Ez valamikor 2008 közepe felé lehetett, ha jól emlékszem. Azt kell hogy mondjam, a játék magával ragadott. És ez még enyhe kifejezés. Egyszerűen beszippantott. Beszippantott a hangulat. Fantasztikusak voltak a helyszínek, a karakterek, a zene, nagyon jó volt a történet. Egyszerűen egy olyan élményt nyújtott a játék, amiről úgy éreztem, hogy az előtt semmi sem. Sajnos nem vagyok elég jártas az írásban ahhoz, hogy kifejezzem, mennyire megérintett a játék. Először is, a karakterednek adhattál valamiféle mélységet. Nem azt mondom, hogy teljesen szabadon azt csinálhattál amit akartál, de számtalan lehetőséged volt a döntésre, és a játék remekül éreztette veled, hogy a döntésednek súlya van. Ha nem is abban a pillanatban, de a jövőben valamikor biztosan lesz. Vegyük itt csak példának, hogy a te döntéseden múlhat pl., hogy egy teljes faj kihal-e, vagy hogy melyik csapattársad lesz az, akit beáldozol a nagyobb jó érdekében.

Ezen kívül a csapattársaid is egyéniségek voltak. Igaz, néhányan elég kiszámíthatóan, de mégis, személyiségük volt és meg tudtad őket kedvelni. Volt valami interakció köztük és közted, és mikor arról kellett dönteni, hogy melyiküket áldozod fel...na az szívszorító volt. A szerelmi szálakat is jól kezelte a játék, bár nyilván az ember nem szeret bele egy pixel nőbe/férfiba (jó esetben), de annak drukkolhat, hogy a karaktere végre összejöjjön a kiválasztott nővel/férfival/éliennel.

Valamint, amiről elkezdtem írni, a hangulat. Egy élő, ámde rejtélyekkel, titkokkal és különféle fajokkal benépesített galaxist járhattál be. Minden bolygónak megvolt a maga atmoszférája és zenéje. Ilos-t sosem fogom elfelejteni. Megesik az az emberrel, hogy ha elmegy egy várba, vagy valami régi helyre, akkor érzi az elmúlt évszázadokat, évezredeket. Iloson érzed az elmúlt ötvenezer évet. A Vigillel történő beszélgetés alatt végig libabőrös volt a hátam. A helyszín, a zene, a hangulat, mind kiváló és telitalálat.

A másik momentum a játék igazi főgonoszával történt beszélgetés. Csak ültem, nyomkodtam a kis válaszaimat és csak arra tudtam gondolni, hogy: MINDMEGHALUNK!!!

Minden helyen egy újabb darabkáját fedhetted fel a nagy puzzle-nak, ami néha több kérdést adott, mint választ. Üldözted a „rosszat”, de csak azért, hogy rájöjj, nála már csak rosszabbak vannak. A végső csata után pedig szomorúan ücsörögtem a monitor előtt, mikor láttam, hogy az akkor már negyven órája nevelgetett hősömet betemeti a törmelék és a csapattársak is szomorúan néznek. De végül megmozdult valami, és Shepard kiemelkedett a romok közül, hogy tovább harcoljon a galaxisért és az emberiségért.

Akik ismernek tudják, hogy a filmek, játékok end creditjét (mi ez magyarul?) általában végignézem. Mondhatjuk azt, hogy tiszteletből a készítők iránt. Itt is végignéztem, persze a tisztelet is megvolt, de inkább a sokk miatt meredtem a monitorra és néztem a felfelé gördülő neveket és hallgattam a Faunts fantasztikus zenéjét. Csak néztem és azon gondolkoztam, hogy milyen istencsászár is ez a játék és közben libabőrözött a hátam a zenétől. Csak ültem, és arra gondoltam, hogy ezek tényleg megcsinálták az évezred játékát.

Nem tudnám megmondani, hányszor játszottam végig újra, de jó párszor. Biztos lehetett volna ezeket az órákat valami másra, valami hasznosabbra is fordítani, de nem érdekelt. Újra át akartam élni mindent, kipróbálni más döntéseket, megnézni, mi történik akkor, ha valamit máshogy csinálok.

Teltek a hónapok, és persze jött a hír, hogy készül az új rész. Gondolom mondanom sem kell, hogy megőrültem. Majdhogynem centin vágtam a hátralévő napokat a megjelenésig, lecsaptam minden spoiler mentes hírre (nehéz volt) és reménykedtem, hogy a második rész legalább annyira jó lesz, mint az első. Arra gondoltam, hogy ezt nem ronthatják el. Nem lehet olyan, hogy elrontsák.

2010-ben meg is jelent a második rész. Mondjuk úgy, hogy nem sokat aludtam azon a héten. Viszont amit éreztem, az az volt, hogy ez nem az a játék, amit vártam. Nagyon sok helyen belenyúltak játéktechnikai dolgokba és nem mind tetszett. Nem azt mondom, az első játék sem tökéletes, vannak hibái, néhány nem is kicsi, de mindezek ellenére, vagy mindezekkel együtt még mindig az utóbbi 10 év legjobb játéka nálam. A második rész sem volt rossz, de nálam már nem volt annyira jó, mint az első. Annak ellenére, hogy a sorozat legjobb karaktere ebben a részben debütált. Igen, Mordinra gondolok. :-)

A hangulat itt is jó volt, sőt, kifejezetten sötét lett, ami szerintem jót tett a játéknak. A karakterek egyrészt visszatértek az első részből és megismertünk újakat is. Ez is rendben volt. Ami nem volt rendben, az szerintem az RPG rész háttérbe szorulása és az inventory eltüntetése. Minden szerepjátékos szereti a lootot. Mindegyik. Ez kivenni szerintem hiba volt. Az első rész inventory rendszere nem volt túl jó, de még mindig jobb, int a semmilyen. A szerepjátékos elemek, mint pl. a karakterfejlesztés egyszerűsítése szintén nem volt örvendetes részemről.

Mindezek ellenére nagyon élveztem ezt a játékot is, a többszöri végigjátszás itt is megvolt. Sajnos ezzel a résszel volt még egy gond, ami nem teljesen játéktechnikai, hanem inkább IRL. Ez pedig az, hogy az Electronic Arts éreztette kiadói jelenlétét a második résznél. Az EA szerintem az egyik, ha nem a legundorítóbb játékkiadó ami létezik. Tisztán látszik, hogy csak a pénz érdekli őket és a minőséget háttérbe szorítja a mennyiség. Ez már a ME2-őn is érződött, mikor elkezdtek záporozni a DLC-k. Nem azt mondom, hogy nem volt köztük olyan, ami ne érte volna meg a pénzét (pl. Kasumi, Shadow Broker), de látszott, hogy itt már a lehúzásról szól az egész. Az alapjátékot megvehetted olcsón, de a kiegészítőkért már mélyen a zsebbe kellett nyúlni. És ez nem tetszett.

Minden esetre a második rész méltó középső résznek bizonyult, annak ellenére is, hogy érzésem szerint nem volt olyan jó, mint az első rész. Itt is súlya volt a döntéseknek és a nyomasztó hangulat is nagyon jól sikerült.

Ezek után úgy vártam a harmadik részt, mint a messiást. A Bioware-nél bevallották, hogy Shepard történetének ez lesz az utolsó darabja. Minden rajongó várta a megjelenés napját, köztük én is. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy annak a történetnek végre vége lesz, ami már 2008 óta izgatta a fantáziánkat. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy a karakterünk, amibe alsó hangon is 70-80 órát fektettünk a két résszel (nem számolva a többszöri végigjátszásokat), élete utolsó kalandját fogja végigélni a harmadik részben és hogy ez után, bármi is lesz a végkifejlet, el kell tőle búcsúznunk.

Ekkor is azt gondoltam,a mit korábban, hogy ez nem lehet rossz. Ezt nem ronthatják el. A harmadik résznek jobbnak kell lennie mint az első kettőnek összesen. Ezt nem ronthatják el...

Sajnos a sötét fellegek már gyülekeztek a játék kiadása előtt. Mint említettem, az EA bekebelezte a Bioware-t. A második részen már érződött a hatásuk, és félő volt, hogy a harmadik részre még jobban elrontják a Bioware kreatív gondolkodását. Ezen kívül megjelent a Dragon Age második része, ami szerény véleményem szerint kibaszott szar lett. Szintén Bioware, és az első rész szintén az egyik legjobb RPG amivel valaha játszottam. Itt már nagyon aggódtam a Mass Effectért, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Bíztam benne, hogy összeszedik magukat, és a harmadik résszel olyat tesznek le az asztalra, amit utána ezer évig fog emlegetni a játékipar. Ez végül megtörtént, de nem a jó értelemben...

A következő csapás az volt, amikor bejelentették, hogy a harmadik részben lesz multiplayer. Itt omlottam össze először. Multiplayer? Minek egy olyan játékba, ahol mindig is az volt a lényeg, hogy te, a saját, személyre szabott hősöddel mit tudsz csinálni, hogyan tudod megváltoztatni az egész galaxis sorsát és megmenteni milliárdnyi életet. A bemutatók alapján az esztelen lövöldözés kategóriába soroltam a multit, és próbáltam róla megfeledkezni. A remény lángja még égett, de már nagyon halványan.

Ezek után ismét eljött a nap, megjelent a záró rész. Alvás azon a héten sem volt sok. És itt jött a csapás. Ismét sok megváltoztak játéktechnikai dolgok, az RPG részt már majdhogynem kiirtották, a multi a hivatalos álláspont szerint nem volt szükséges ahhoz, hogy jó eredményt érj el a singleplayerben, de gyakorlatilag igen. Az új karakterek közül volt olyan, akit konkrétan gyűlöltem, bár itt is volt jó új csapattárs. De mégis, mindezen hibái ellenére az utolsó fél óráig élveztem a játékot. Itt már tényleg az volt, hogy minden egyes döntést jó alaposan megfontolt az ember, mert érezte, hogy elég csak egy kicsit is hibázni és vége mindennek. Érezted, hogy ez tényleg a vég, és hogy tényleg 110%-ot kell nyújtanod és persze vártad a játék végén a katarzist.

És jött a katarzis. Csak megint nem úgy, ahogy kellett volna. A játék végét gyűlöltem. Szörnyű volt. Többször is újrakezdtem, mert azt hittem azért ilyen szar, mert én csináltam rosszul valamit. De nem. Mikor erre rádöbbentem, az nagyon szörnyű érzés volt. A Bioware gyakorlatilag azt tette, hogy a játékba és a karakterbe ölt száz vagy több órát egyszerűen kidobta az ablakon. Azok a döntések, amiket remegő kézzel hoztál meg, gyakorlatilag nem számítottak. Gyakorlatilag nem számított semmi. És ez volt a legszörnyűbb az egészben. Visszagondoltam rá, hogy mik voltak azok a pillanatok a három részben, amik meghatározók voltak, és amikre azt mondom, hogy a játéktörténelem legjobb pillanatai közé tartoznak. Ezek mentek a szemétbe az utolsó fél órában. Minden ment a szemétbe. Ez nagyon rossz volt. Valami elpattant ott bennem, amitől ez az egész univerzum, amit az évek alatt felépítettek és amit megismertem és megszerettem valahogy már nem ugyan az volt, amibe évekkel korábban nagy izgalommal belevetettem magam. Úgy éreztem, elárultak, becsaptak. Úgy éreztem, megfosztottak valamitől. Egy élménytől, amire szó szerint évekig készültem. Megfosztottak egy jó befejezéstől, amire évekkel később is könnyes szemekkel akartam visszagondolni. Most is könnyes szemekkel gondolok vissza rá, de sajnos nem azért, mert olyan jó volt.

Egy szó mint száz, a Bioware hatalmas hibát követett el. És nem csak szerintem. Elég csak a youtube keresőjébe beírni a „Mass Effect 3 ending” szavakat. A nerd rage lecsapott. Ennyien egyszerre szerintem még egy játék gyártót sem gyűlöltek. Elszabadult a pokol, persze a Bioware azt mondta, hogy ez a befejezés az ő művészi elképzelésük a játék végéről, de ahogy mondani szokták, „the damage has been done”.

Később kijött egy új befejezés DLC, de ahogy láttam a helyzet nem lett jobb. Persze ehhez is jött számtalan fizetős DLC, az EA le se tagadhatná, hogy ők állnak a háttérben.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is írtam most ezt le, mikor a játék már régen megjelent, és lassan a negyedik részt várjuk, ami egy újabb hős kalandjait fogja bemutatni a Mass Effect univerzumban.

A válasz az, hogy most sikerült megvásárolnom a játékot. Igen, tudjuk hogy játszottam végig először. Ezen most lépjünk túl. A lényeg, hogy nyilván mindazok ellenére amit leírtam, úgy voltam vele, hogy mégis csak egy ME játék, meg mégis csak a befejező rész, meg az amúgy is szarul néz ki, hogy a polcomon nincs ott az első két rész mellett. Szóval megvettem, és elkezdett nagyon csábító lenni a Multiplayer gomb a főmenüben. Igen, tudom mit írtam korábban, nem kevés előítélettel vágtam bele az első multis meccsbe...és megtetszett. Újabb és újabb köröket játszottam végig, és rájöttem, hogy nekem ez tetszik. Annak ellenére, hogy még mindig azt gondolom, ennél a játéknál a single fontosabb, azt kell hogy mondjam, jól megcsinálták a többjátékos módot is. Élvezetes dolog együtt játszani másokkal, főleg hogy legtöbbször lövésed sincs kik lehetnek azok, és tudni azt, hogy rajtuk is múlik a siker és hogy számítasz rájuk és valószínűleg ők is számítanak rád.

Egy szó mint száz, az, hogy egy viszonylag váratlan helyről jött élmény kicsit visszaállította a Bioware és a Mass Effect 3 becsületét, megmozgatott bennem valamit. Lehet, hogy az utolsó percek nagyon szarok, de a másik két játék és a harmadik rész eleje jó. Ezért nem kellene hagynom, hogy az az utolsó fél óra tönkretegye életem egyik legjobb játékos élményét. Ki tudja, talán egyszer majd tudok úgy tekinteni az utolsó részre is, mint ami egy jó és méltó zárása a trilógiának.

Zárszóként egy videó, amivel eléggé egyet tudok érteni a harmadik résszel kapcsolatban:

Valamint még annyit tennék hozzá, hogy bár a multi jó, de aki az Origin klienst programozta és kitalálta, az szarjon sünt!